Víztakarékos WC-k alkalmazása – 2.rész

Írta / Aktuális Nincs még hozzászólás

A világ élvonalában: víz- és szennyvízdíjak Magyarországon

Noha sokan ezt teszik, vízfogyasztásról beszélni azért is megtévesztő, mert valójában minden egyes köbméter elfogyasztott ivóvíz után (hacsaknem locsolómérővel ellátott kerti csapról locsolunk) egy köbméter csatornadíjat is ki kell fizetnünk, tehát igazából helyesebb víz- és csatornadíjról beszélni. A köznyelv azonban inkább csak vízdíjról beszél, mintha a csatornadíj nem is lenne említésre méltó. Pedig a csatornadíj jelenleg Budapesten több mint 40%-kal meghaladja az ivóvíz köbméterenkénti díját! A kettő együtt pedig országosan, nagy átlagban kb. 700 és 1100 forintos köbméterdíj között mozog, településtől függően.

Ennek hátterében a rendszerváltás óta rendkívüli mértékben elaprózódott és ezáltal gazdaságtalanná vált szolgáltatói piac áll. Míg huszon-egynéhány éve még csak 33 víz- és szennyvízszolgáltatással foglalkozó cég volt Magyarországon, mára számuk meghaladja a 400-at, melyből 300 a lakosság csupán 5%-át látja el! De nemzetközi viszonylatban sincs miért „szégyenkeznünk”; a NatGeo magazin 2010-es felmérése szerint Budapestnél csak Koppenhágában drágább az ivóvíz köbméte-rének ára… Pedig Budapest még nem is tekinthető a legdrágábban ellátott városnak Ma-gyarországon. Az ország legdrágábban ellátott területei ebből a szempontból a Balaton-part települései, de nem ritka az 1000 forint feletti víz- és csatornadíj a Zsámbéki-medence egyes településein, vagy akár Észak-Magyarország egyes városaiban, mint például Salgótarjánban. Az országos rekorder ebből a szempontból valószínűleg a Zsámbéki-medencében található Herceghalom, ahol a havi 436 forintos alapdíj mellett bruttó 1300 forintos víz- és csatornadíjat kell fizetni köbméterenként, így ha valaki havonta csak 1 köbméter vizet fogyaszt, beállíthatja a valószínűleg világrekordnak számító 1736 forintos köbméterárat.

És akkor azokról a hátrányos helyzetű, csatornázatlan településekről már ne is beszéljünk, ahol egy 600 forintos vízköbméterdíj párosul a csatorna hiányában szippantásért fizetendő 3500 forintos szennyvíz-elszállítási köbméterdíjjal. Nem csoda, hogy az így akár 4000 forintra rúgó szolgáltatási díjak elkerülésére a csatornával nem rendelkező családi házas ingatlantulajdonosok egy része „unortodox” megoldásokhoz folyamodik, mint az emésztőgödrök vízzáróságát megakadályozó sörösüveges „becsápolás” (aki nem tudná, az emésztőgödör műszaki átvétele után az elvakolt sörösüvegek alját kalapáccsal kiverik), vagy az „iszapig” nem érő, este működő, emésztőbe belógó búvárszivattyúk alkalmazása, mely áldásos tevékenységek eredménye a környező ingatlanok és esővíz-elvezető árkok felől terjengő kellemes nyáresti fekáliaszag. De most, hogy megmagyaráztuk a „szomszédhoz soha nem jön a szippantóautó” jelenségét, térjünk vissza a szolgáltatási árakra. Az e cikkben példának felhozott Zsámbéki-medencében elhelyezkedő családi ház 2011-es víz és csatorna köbméterdíja bruttó 1090 forint volt, így a vizsgált ház összes rezsijének kb. 25%-át adta a víz- és csatornadíj (1. ábra). A kérdés az volt, hogyan lehetne ezt tovább csökkenteni?

Zuhanytemplomok és ásványvízzel öblített WC-k

Magyarországon a vízpazarlásnak régi és gazdag hagyományai vannak, gondoljunk csak a nem is olyan régen még folyó csapvíz alatt hűtött dinnyére, sörre stb. Igaz, akkor fillérekben volt megállapítva az ivóvíz literje, nem is érdekelt senkit a takarékoskodás. A mai díjak mellett persze már nem sokan választják a hűtésnek ezt az eredeti módját, de az azért még mindig elgondolkodtató, hogy helyes-e az, ha ásványvíz minősítésű ivóvízzel öblítjük a WC-nket? Márpedig aki olvasta a VGF Tatabányai Vízművekről szóló korábbi cikkét, az tudhatja, hogy az országnak ezen a részén a több mint 200 méteres mélységből kitermelt karsztvíz a termelési helyen ásványvíz minősítést kapott, és pusztán csak azért nem használható ugyanez a minősítés a több mint 60 településen található végfelhasználóknál, mert a vízműben a szállítási csővezetékhossz miatt klórozásra kerül a kitermelt víz.

Természetesen a legtöbb fogyasztó, még ha a víz minőségével és értékével nincs is mindig tisztában, a magas vízszámlának köszönhetően ma már jobban odafigyel vízfogyasztására is. Kádban ülés helyett inkább a zuhanyzás dívik (amelynek komoly „kultúrája” kezd kialakulni épített zuhanyzók, sőt „zuhanytemplomok” létrehozásával), kézi mosogatás helyett a víztakarékosabb mosoga- tógépre vált, aki tud, új építésnél már szinte kizárólag a két nyomógombos WC-k kerülnek beépítésre, valamint kezdenek elterjedni a víztakarékos perlátorokkal szerelt csaptelepek és légkeveréses zuhanyfejek is. Tehát többet igazából nem is tehetünk, ugye? Az újfajta víztakarékos WC-k megjelenésének köszönhetően a válasz az, hogy de, igen.

Ha megvizsgáljuk egy átlagos háztartás vízfogyasztását, akkor azt látjuk, hogy a három legnagyobb háztartási vízfogyasztó tevékenység a fürdés, a mosás és a WC-használat (2. ábra). Az ábrán feltüntetett arányok persze nincsenek kőbe vésve, mivel ezek becslések csupán, és természetesen fogyasztói használati szokások szerint is változhatnak, de fogadjuk el, hogy nagyjából ez a három tevékenység fogyasztja a legtöbb vizet. Az általános probléma-megoldásban használt 80/20-as elvet itt is használhatjuk, és kijelenthetjük, hogy elég, ha e három vízfogyasztó tevékenységet vizsgáljuk, ugyanis ha ezeket optimalizálni tudjuk, akkor a vízfogyasztásunk durván 80%-át optimalizáltuk, a többi tevékenység vizsgálata hasonló időbefektetéssel csak marginális eredményeket hozna. Igen ám, de mit optimalizáljunk, ha már kádban ülés helyett így is csak zuhanyozunk, és víztakarékos a mosó- és mosogatógépünk? A megoldás kulcsa a WC-öblítésekhez használt víz mennyiségének csökkentése víztakarékos WC-kerámiák és -tartályok felszerelésével, mindez a használati komfort csökkenése nélkül.

folytatjuk…